Mint nálam sok bringa, ez is egy lomisnál talált darab. Egy enyhén felhős, már-már borongós szombati napon mikor a melegtől amúgy is nehéz az igazak álmát hosszúra nyújtani, és a vinnyogó prérikutyákkal táncoló, fürge makikkal haverkodó, meglehetősen rossz állapotban lévő, zambiai ikerterhes öregasszonyok fotóit nézegetni sem volt kedvem, az amúgy is akadozó két megás mobil neten. Töprengtem mit is kezdjek magammal. Egyszer csak kipattant az isteni szikra „e kő menni Devecserbe” 

Azonnal összerántottam a múlt heti disznóvágásból maradt két karika véres hurkából (amúgy kicsit sok lett benn a baszirka, és különben is mondtam a hat és fél deci pálinkától megmarhult részeg böllérnek, hogy főzze tovább a rizst) négy szendvicset, becsomagoltam egy Pizza67-es szórólapba, és bevágtam egy újrahasznosítható teszkós szatyorba. Termosz, tea, és irány az országút. Cirka másfél órás zötykölődés után megérkeztem a lomisok által felfuttatott lassan hungarikumnak számító vörös iszaptól megtisztított faluba. Honfitársainktól hemzsegő piac területére be sem tudtam menni, mivel nyakig volt autókkal. Különben is jobban szeretem ha háznál találok valamit, beszélni is érdekesebb a tulajjal. Meg is álltam egy, egy…egy , nem is tudom mi a helyes megnevezés, viskónál. A viskón elkövetett építészeti megoldások látványa ledöbbentett, és el is gondolkoztam rajta, vajon beléphetek-e. Szerencsére a dizel autóm klaffogására mire beértem az udvarra, addigra lidércszerűen megjelent az ajtóban egy néne. Olyan megviselt arcot még nem láttam. Úgy nézett ki, mint a ló, ami a rozsdás drótkerítésen át eszi a szomszéd fonnyadt, félig földes hulló almáját. Iszonyat barázdák szántották végig, látszott rajta, hogy megviselte az élet. De  szemeiben remény csillant. Pénz áll a házhoz. Köszönés után megkérdeztem, van e bringa eladó, amire az otthonkában szárított házi termesztésű dohánylevéből bő nyállal szórólapokba csavart cigarettától érces hanggal megszólalt. Az unokámnak van mindene eladó. Majd egy hangos „Ronaldo gyere ki!!” kiáltás után megjelent feltehetően egy 80-as évekből visszamaradt borzalmas metil alkohol szagot árasztó zugfőzdéből „Ronaldo”. Felém lépve a bajsza alatt halkan ezt üvöltötte, mintha ezer éve barátok lennénk: Tavesz baktallo muro sej! (Legyél szerencsés testvér!) Mivel évek óta járok lomisokhoz, és a vörös iszap porán kívül ez is rám ragadt, válaszoltam neki rezzenéstelen arccal. Taves vitumo! (Te is!) Kicsit meg is lepődött, hogy simán áthidaltam a nyelvi korlátokat, de azért magyarul folytattuk. Tőle is megkérdeztem van e eladó bringája? Erre barátságosan hátra invitált, ahol sorakoztak a rozsdás bringák, amik nagyon nem is érdekeltek, de a tisztesség kedvéért érdeklődve mustráltam a gazzal benőtt gépeket. Kis nézelődés után egy vas halomra lettem figyelmes. Igazából nem is a halom, hanem a híres Scott AT2-es kormányon akadt meg a szemem. Kicsit jobban megnéztem, és láttam azonnal, hogy ez egy Scott bringa, de olyan iszonyatosan alul volt, hogy szinte semmi mást nem tudtam kivenni belőle. Kb. 5 perc pakolás után kezdett kibontakozni előttem mit is találtam. Kicsit áldottam a szemem, mivel másnap vitték volna a vastelepre a halmot. Rákérdeztem mit is kérne ezért a vázért. Szerintem minden bátorságát összeszedte, és beböffentett egy olyan összeget, amitől égnek állt a hajam. Gondoltam velem akarja kifizettetni a jövő havi kosztpénzt. Erre gondoltam visszaváltok egy olyan nyelvre amit jobban ért. Táj but lové. (Az sok pénz.) mondtam. Káncsi cino? (Lehet kevesebb?)  Sajnos Ronaldo észrevette rajtam, hogy bepörögtem a váz miatt, ezért nem nagyon akart alkuba bocsátkozni. Szóval némi alkudozás után megegyeztem a bringára már nem nagyon hasonlító valamire a tulajjal, aki szerintem  igen érdekesen nézett, hogy mi az istent akarok, egy full rozsdás, bringával. De azért a pénzt hamar elvette. Büszkén ragadtam magamhoz a torzót, és már képzeletben fel is öltöztettem, új fényében láttam, ahogy valamikor, ezt megteremtették. Persze tudtam mi meló lesz ez, de egy ilyen kincsnél ez kit érdekel. Nem fogom sajnáltatni magam, hisz aki valaha csinált már hasonlót, az tudja, ezt a melót, nem csak hogy megfizetni nem lehet, de helyettesíteni sem. Szóval a bringa egy 94-es Scott Team Racing volt, a gyári sárga villával, polírozott TI váz, valamikor xt-xtr szettel. Kerekek már nem voltak, a váltókarok darabokban, a hajtómű szó szerint flex-szel volt levágva róla. A fékek is csak nyomokban hasonlítottak a régi xt canti darabokra. Szóval gyakorlatilag minden menthetetlen volt rajta. Annak örültem, hogy a vaskupac alatt nem nyomódott meg a váz komolyan, bár egy pici helyen így is akadt rajt sérülés, de ezzel a kis hibával együtt lehet élni. Főleg tekerni.

 

A képek tükrözik az állapotot, bár itt már leszereltem, ami nem volt menthető.

 

A kormány jellegzetes színe messziről kitűnt a vas halom alól.

 

A csövek gyakorlatilag mindenhol megmutatták, hogy a rozsdamentes anyag sem bír ki mindent.

 

…viszont a Made in Taiwan felirat is rajt volt még 

 

A rozsda olyan mélységekig ette be magát, hogy erős volt, erősen kételkedtem abban, vissza tudom e hozni a felület eredeti fényét. Látszik, hogy ez kicsit több mint felületi rozsda, és hogy a legproblémásabb helyen van. Persze szerencsére, van egy nagyon kedves barátom, aki ha fizikailag nem is, de elméleti tanácsokban igen profi a polírozás, és a felületkezelés terén. Az ő tanácsaival bíztam a sikerben. Na de kezdjük az elején. A bringa szétszedése, és a darabok, maradékok átnézése után, gyors számvetés, és már tudtam, hogy ebből csak úgy lesz bringa, ha mindent megszerzek hozzá. Elég fafejű vagyok, hogy a bringákat úgy szeressem, ahogy valaha kijöttek a gyárból, ezért igyekszem is a lehető legjobban követni, mint a kor, mint a gyár specifikációját. Kis nyomozás, és levelezés után meglett a katalógus, amiben a bringa pompázott valaha. Innen már csak az alkatrészek felhajtása volt a feladat, ami nem olyan egyszerű. Sajnos, mivel jellemzően egybe lévő bringákat veszek, és gyűjtök, nem nagyon van komplett szettem eltéve jobb időkre, ezért inkább egy donort kerestem, amin minden egyben van. Viszont ez ugye felveti a híres „melyik ujjam harapjam“ életérzést, mivel egy xt-xtr-rel szerelt bringa amúgy is elég valószínű gyűjteménybe való, és nem bontásra. Hetekig jegelnem kellett a projektet a vadászat miatt, de persze emellett azért csináltam mást is. Pár hét múlva rám mosolygott a szerencse. Egy nyíregyházi barátom, aki hasonló megszállottsággal van megáldva, egy kerékpárboltban fültanúja volt, hogy valaki felkínált eladásra illetve cserére egy full xtr-es Giant Cadex bringát. Az ember a boltban nem járt szerencsével, de a barátom megvárta kint az üzlet előtt, és rákérdezett a dologra, tudva, hogy egy ilyen vasra vadászom. Azonnal hívott is, másnap pedig már el is ment a bringát fotózni. A képek alapján láttam, megvan amit akartam, mivel a bringa szerencsére korban passzol a Scott-hoz. Méretben pedig teljesen lehetetlen ugyanis egy 22-es carbon vázzal volt megáldva. Kicsit örültem is neki, így nem sajnáltam annyira elbontani. A tulajjal hamar megegyeztem főleg mikor meglátta miket csinálok. Valamikor újonnan vette ezt a bringát, és sajnálta, de nem volt használva, a srácai meg már felnőttek, és nem ez volt a kedvenc darab a családban. Szóval látta jó célt szolgál majd.

 

Mondjuk, látszik, hogy olyan gondos gazdája ennek a bringának sem volt. 

 

A beállításokból látszik, hogy nagyon kényelmes sem lehetett.

 

Viszont az is látszott egyből, hogy inkább csak elhanyagolva van, mint lehajtva. Ennek azért nem kicsit örültem.

 

Nem makulátlan, de még így is szemet gyönyörködtet. Vagy csak elfogult vagyok?! Megérkezett a bringa, pár nap múlva, Laci barátom gondos csomagolásával. Azonnal nekiestem, és szétkaptam. Az alkatrészeket kiterítve az asztalomon már láttam a fényt. Gondoltam akkor jöhet a meló! A váz már darabokban volt, és némi fogalmam volt az AMP bringa után a rám váró nem kellemes napokról, de tanulva a múltkoriból, gondoltam itt kicsit okosabb leszek. A már említett barátomat felhívtam, és elmondtam mi következik most. Meghallgatott, és közölte a teendőket. Elég szabad szellem vagyok, és ritkán kockulok, ezért a hallásom is szelektív volt az instrukciókra vonatkozóan, de meg is jártam miatta elmondta, hogy ez az anyag egy bizonyos saját oxid réteget képez, ami egyben védi is a korrózió ellen, ezért a csiszolásnál, sem olajos kézzel, sem használt papírral nem nyúlhatok a vázhoz. Kicsit ezt szabadon értelmeztem, mert elég hihetetlen volt a dolog. És nekiálltam a csiszolásnak. 320-as papírral kezdtem, mert a rozsda nagyon keményen ott volt a vázon, a papír pillanatok alatt ezt el is tűntette róla, persze azért ez a pillanatok olyan 2 nap csiszolás volt. Az ott kapott felülettől kicsit elkeseredtem, de mivel már csináltam ilyet a végét vártam. 400-as papír volt a következő, de közben szembesültem pár problémával is. Konkrétan nagyon nehezen lehetet hozzáférni a közepén lévő kis helyekhez. Jött a 600-as papír, itt már gyorsultak a dolgok, mert fényesedett a felület, és nem is kellett napokat csiszolni. A következő 800-as réteg már vizes csiszolás volt, majd 1000-es, és 1500-as vizes jött. Szép lett a váz, de a mély rozsdánál, és a kis hajlatokba nem fértem hozzá semmivel, ott nem volt még olyan, amilyennek én szerettem volna. Szerencsére a technika már jóval meghaladta a korát ezért mindenre van megoldás. A barátomnak ecseteltem a problémát, és azonnal dobta a labdát. Egy 3M cég által gyártott valami kis gumi tüskés korong, akinek a nevét sosem fogom megjegyezni J ez befogva a fúrógépbe simán megcsináltam a problémás helyeket, de itt kaptam egy ötletet és mivel ez a cucc, van minden méretben, vettem egy Dremel gépet, és hozzá egy ilyen szettet, amivel gyakorlatilag nyom nélkül el tudtam távolítani a rozsdát. A művelet kb. 1 hetet vett igénybe, de utána jött a meglepi. Ahogy a barátom mondta, mit nem szabad, én azt pont figyelmen kívül hagytam, és mikor kész lettem szépen letörölgettem a vázat és elkezdtem összerakni. Ki tudott volna ennek ellenállni? De valami közbejött és 2 napra félre kellett tennem. Mikor újra elővettem nem hitem a szememnek. Pont úgy kerekedett ki szerintem, mint Sharon Stone és Schwarzenegger szeme az Emlékmásban, mikor kiestek a Mars felszínére.  A váz, amit tükör-fényesen tettem el, fekete foltos, nagyon ronda volt. Azonnal telefon, és kérdés ez mi? A telefon végén persze az „én megmondtam“ mondat volt az első, és még egyszer elmondták, hogy csak kesztyűben, és nem használt cuccokkal. Szóval elölről kellett kezdenem, de szerencsére 3M-es zöld polír pasztával megoldottam. Utána vázra ráhúztam egy gumis lepedőt ami teljesen eltakarta. A barátom tanácsára meg kellett várnom, míg a fém újra beoxidálódik, ami egyben a szép sárgás felületet jelenti, és utána már szerelhetem. Ez állítólag csak pár nap, de többet nem akartam hibázni, ezért vártam vele két hetet. Addig is az alkatrészeket pucolgattam, és zsírozgattam. Közben agyaltam azon is, hogy kicsit színesebbé is teszem a bringát. A kor egyik jellemzője volt, hogy mindenki saját magából valamit a bringájára is kirakott, vagy megmutatta, hogy is lehet variálni az alkatrészekkel, ezért kitaláltam a korban tökéletesen passzoló piros és kék gumi kombót, ami lehet kicsit meredek, de a zöld Chris King fejcsapival együtt szerintem simán elveszne egy 95-ös felsőtárkányi ob futamon.

 

Az egyenes felső cső, és rövid támvilla igazán kényelmes geometriát ad még ma is.

 

Itt még a Dremel előtti állapot látszik, amit kézzel csináltunk a lányommal, aki szintén rengeteget segített a bringa elkészítésében. Gondolom, látszik a rozsda még nyomokban felfedezhető, de a Dremel és a 3M korong után semmi nyoma. A merev villát nem raktam vissza, ennek több oka is volt. Az egyik, mert anno is mindenki próbálgatta, az akkor épp debütáló Manitou, Marzocchi, Rock-Shox telókat. Találtam olyan katalógust is, amiben ez a bringa Rock-Shox Quadra-val lett kiadva, mivel ez a kor arról is híres volt, hogy jobbnál jobb ötletekkel jöttek elő kisebb műhelyek, ezért úgy gondoltam tisztelet a „mester“-nek egy régóta őrizgetett Bergman karbon telót adtam a bringának. 

 

Ez a teleszkóp, egy ma már igen híres gyártó első darabjai közt volt. Akkor sem volt olcsó, a belseje igen hasonlít a Manitou első 3 széria darabjaihoz, míg kinézetre inkább a Syncros merev villáira hajaz. A 4 cm rugóúttal ellátott gumibakos rugózás, már akkor visszacsapás tompító gumibakkal. Az első Manitou-ban ez még nem volt. Kinézetével ellentétben igen merev, jól működő villa. A másik érdekesség a Scott csúcskategóriás bringáira szerelt Rolls bőr nyereg. Ez a mai napra már szinte elérhetetlen cucc. Igazi remekmű, nagyon dekoratív igazán szép nyereg. Persze totál kényelmetlen , de akkor ez kit érdekelt.

 

Nagyon szép forma, finom bőr, gyönyörű dekorációk.

 

Szerintem ez az ülés maga egy ékszer, ami szó szerint öltözteti a bringát. Kicsit el is érzékenyültem tőle, mert nagyon nehéz volt levadászni egy aránylag egybe lévő darabot. A zöld Chris King fejcsapágyról még pár szót. A Chris King cuccok is ebben az időben kezdtek el bemutatkozni, de hozzánk a 96-os évben ért el. Igaz ez köszönhető a régi mountain bike Action Hungary újság megszállott csapatának, akik igyekeztek minden újdonságot bemutatni nekünk, még akkor is ha mi csak a nyálunk csorgathattuk rá. De legalább tudtunk róla, hogy van ilyen is. Ez persze már egy csapágyas darab, nem olyan golyós, ami akkor volt, de azok már beszerezhetetlen darabok. Viszont külsőre miért is kellene változtatni azon, ami egyszer bejött. Ezért a mai napig ugyanolyanok, mint az első darab. 

 

Az xtr szettről sokat nem kell mondani, úgy gyönyörű, ahogy van. Akinek egyszer lehetősége van kipróbálni egy ilyet az tudja, hogy a váltás, és a fék vetekszik a mai darabokkal is. Igazi vajpuha precíz váltás, és beton fékek. Ezek a betétek közel 20 évesek, de a mai nap is megemeli a fenekét a bringa alattam, ha berántom az első féket.

 

A Kore stucni is az akkor induló kis műhelyek remeke, bár anno nem a súly volt a lényeg, de igen könnyűre sikeredtek az első darabok is, és emellett a finom kézimunka, és az igényes kivitelezés hamar az élvonalba hozta a kiegészítőket gyártó céget. Összességében így állt össze a bringa. A nagy lányom lelkesen segített a kerékpár építésénél, és sok okos optikai tanácsot adott, aminek ez a szépség lett az eredménye. Tudom a geometriát kicsit átalakítottam, de már nem vagyok 20 éves, és így kényelmesebb a bringa.

 

 

 Azért azt a végére elmondom én jellemzően használt bringákat újítgatok fel olyanokat, amikről már nagyon letettek, esetleg gyerekkoromba valami miatt mély benyomást tett rám. Vagy nemes egyszerűséggel valamiért megmozgatja a fantáziám. Utálom, ha egy bringát jobban kinyalnak, mint amilyen valaha is volt. Én igyekszem a gyári állapotot visszahozni, és mindezt már ugye másból nem lehet csak használt alkatrészekből. Van olyan hogy esetleg egy-egy bringámon látható használtabb alkatrész, vagy itt-ott kopott, vagy hibás darab. Ezeket két dolog miatt nem javítgatom. Az egyik, mert használt a bringa. A másik, mert szerintem ez is mutatja egy alkatrész, vagy bringa útját, a boltból való kitolástól, az általam sokszor szemétből való kikukázásig. Szerintem egy karcolás mutatja, hogy az alkatrész már látott terepet. Ezek a bringák, még arra készültek, hogy egy életen át szolgálják a gondos gazdájukat. Mivel nekik nem volt eddig az, mostantól én leszek, és én néha azért elengedem a ménest, és irány az erdő ezeket a vasakat használom, persze vigyázok is rájuk, de mind az utolsó darabig maximálisan használható, és egyik sem szobadísz. Van olyan, amire nem tudok én rápattanni mert nem a méretem, de arra itt a párom aki ugyanolyan átéléssel használja a régi darabokat mint én.

Vissza