A havasi kecske, vagy ahogy az amerikai ismeri Mountain Goat

 

Hát ez a történet sem most kezdődött... 

A történetet nagyon az elején kezdem, mivel nem hiszem hogy sokaknak meg van mi is ez. William Jeff Lindsay 1971-ben kezdett kerékpár vázakat készíteni, és tette ezt egyből „a kevés, de jó” elvet követve. Jeff igazából művész volt, és az üveg művészet volt az ami a szívéhez a legközelebb állt. A kerékpározás viszont a másik szenvedélye volt, így szinte egyenes út vezetett a saját márkájú kerékpárok készítéséhez. Egyedi, és igazán látványos vázakat akart, kompromisszumok nélkül. Az első darabok még nem Mountain Goat, hanem saját neve alatt forgalmazta .

 

A vázai minőségéről, jövőbe mutató geometriájáról szerintem a következő történet sokat elmond:

Az egyik, a 70-es években egyedi kérésre készített kerékpárját, egy szaklap összehasonlította egy a 90-es évek végén készült titán bringával. Meglepetésemre -és gondolom a tesztelőkére is- mindegyik pilóta azt mondta Jeff bringája merevebb, jobban kezelhető.

 

1981 ben született meg a Mountain Goat márkanév. A vázakat egy másik nagy név Russ Pickett festette. Ismereteim szerint összesen 250 db egyedi, kemény forrasztással készült, Pickett álltal festett váz készült. Reynolds 753 csövekből készült a legtöbb darab. Geometriájuk az akkor úttörőnek számító egyenes felső csöves volt. Jellemzően mind harsány, és élénk színekben pompázott. Ezeket a kerékpárokat már messziről meg lehetett ismerni.

 

1981-es megjelenése után a Mountain Goat gyakorlatilag minden kerékpáros kiállításon hatalmas sikert aratott, amit betetőzött a az 1986-os világkiállításon, ahol a legszebb kerékpárnak ismerték el. Emiatt hamarosan a kerékpárok Royce-Royceának nevezték. (Ha jól tudom az ára sem volt valami visszafogott,de ezt csak egy fórumon olvastam, érdemi információm nincs róla.)

A vas gyakorlatilag csak azok számára ismert akik kicsit jobban beleásták magukat az MTB gyökereibe, vagy esetleg vele nőttek fel. Én kicsit később kapcsolódtam a hegyikerékpárhoz, és mivel kicsiny országunk nem kevéssel volt/van lemaradva a világ történéseiről, így nekem sokat kellett utánnaolvasni, de ez csak még jobban megszerettette velem a régi MTB-ket.

 

1989-ben Jeff is bekerült a világhírű The Mountain Bike Hall of Fame hírességek csarnokába. Ha valaki nem tudná, az M. B. H. O. F. a hegyikerékpározás történelmét, mutatja be. Azokat az embereket, a kerékpárjaikat és az alkatrészeiket, akik miatt ma létezik ez a sport.

 

Mielőtt rákanyarodnék a havasi kecském történetére még valakit meg kell említenem: Jeff Archer-t. Ő az egyik legfanatikusabb, és legelhivatottabb MTB gyűjtő a világon. Jeff alapította 2005 ben a MOMBAT azaz Mountain Bike and Art múzeumot. Hihetetlen mennyiségű adatot szedett össze, gyakorlatilag a kerékpározás eleje óta. 

 

Gyűjteménye vetekszik a Marin múzeumával. Ráadásul ezt a saját üzlete emeletén rendezte be ami gyakorlatilag ingyen látogatható volt, akár csak a MOMBAT.org oldal is. Mindenki számára elérhető közelségbe hozta, a régi alkatrészeket, évjáratokat stb...

 

Nagy és elfelejtett márkák feltámasztását is a fejébe vette. Megkapta Lindsay től az engedélyt, hogy újra gyárthassa a Mountain Goat vázakat a régi minőségben, és geometriával. Sajnos mielőtt a márkát újra felhozta volna a köztudatba egy szerencsétlen balesetben idén, 2017-ben elhunyt. Így csak pár darab váz készült el, amiket megrendelésre csináltak szigorú ellenőrzések mellett. Nyilván tulajdonosaik nem igazán fogják eladó sorba tenni ezeket. 

 

Jeff Archer munkásága miatt 2016-ban szintén bekerült a Mountain Bike Hall of Fame csarnokába.

 

Az én figyelmemet valamikor a 80-as évek végén keltette fel, és gyakorlatilag azonnal bűnözővé avanzsált egy magyar honfitársunk által. Ő egy bécsi nagy műszaki áruházban vásárolt Gorenje mélyhűtő ládában hazacsempészett bringás katalógussal lepett meg, amelyben egy képen egy ilyen bringa volt látható. Egy nagyon szőrös, szűk farmerban pózoló férfi karol egy hasonló farmerban kitolt fenékkel pózoló hölgyet, és egy ilyen bringa volt köztük. A gyakorlatilag azonnal megtetszett (a bringa). Főleg egyedi szín világa fogott meg. Később, már mint gyűjtő az internet elterjedésével akadtam újra a nyomára. Természetesen azonnal bakancs listás lett, de hát fiatalon mi nem az?

 

Természetesen az interneten az oka mindennek az e-bay-en akadtam rá a vázra. Egy kaliforniai fiatalember -akinek szerintem konkrétan elsütötte a nap az agyát-, kitalálta mekkora ötlet, egy ilyen bringából csinálni egy „rat” azaz patkány stílusú bringát. (Aki nem tudja mit jelent ez konkrétan, annak csak annyit, hogy szó szerint le kell pusztítani, el kell csúnyítani, hogy az tűnjön, mintha a természet csinálta volna vele kb 100év alatt.) Nem akarom bántani a srácot, mert szerintem amúgy is bántotta az élet már eleget.

 

A hosszúra nyúlt bevezetőm alapján sejthetitek, hogy egy ilyen váz nem nagyon szokott eladó sorban felbukkanni, és ha mégis akkor is max percekig van fenn. Viszont itt egy iszonyat kicsinált, és szerencsémre nagyon rosszul fényképezett, és még rosszabbul behirdetett aukcióról volt szó. Ráadásul elég alacsony értékről indult. Természetesen azonnal írtam a srácnak, hogy adnék érte egy szép kerek összeget. Mire ő nagyképűen csak annyit válaszolt, hogy licitáljak, mert szerinte ez kb 4x annyiért fog elmenni.

 

A korral együtt jár némi ember ismeret is, így nem is erőlködtem a srácnál tovább, inkább rádobtam a licitet, lássa a messziről jött paraszt gyerek nem blöfföl. Számára nyilván meglepő volt, de nem nagyon jöttek más licitek. Ez leginkább annak volt betudható, hogy elírta a nevet, De erre én nem hívtam fel rá a figyelmét.

Az ilyen oldalak úgy működnek, hogy minél több licit van a terméken, annál többször dobja be random módon a hirdetést a főoldalra. Ez gyakorlatilag az elírás miatt nem nagyon jelent meg ott, így nem is nagyon verték fel az árát. A végén sem volt nagy harc, mert szerintem a gyűjtők nem is tudtak erről az ajánlatról.

Meg volt a váz, szinte el sem hittem. Napokig csak a képeket néztem, és nem hittem el, hogy ez már majdnem nálam van. Már csak az a pár ezer km választ el tőle. Szerencsére az U. S. A-ból történő szállításra már megvan a kitaposott utam, így ezen már nem nagyon aggódtam, pedig kellett volna...

 

A hazaúton lefoglalták Szlovákiában, onnan iszonyat kínok között, és vagy 4 hónap után sikerült visszaszerezni, és elküldeni egy ismerőssel Győrbe. Onnan a Magyar Posta szállította hozzám, de ismét eltűnt. Az egy napos szállítást sikerült 4 nap alatt teljesíteni. Ezalatt az amúgy sem sűrű hajam felét elvesztettem, de végre a kezemben volt.

 

Természetesen azonnal tudtam hogyan akarom összerakni, megépíteni, hisz a szállítás alatt volt időm mindent alaposan átgondolni. Először a váz festését kellett megoldani, hogy az a csúfság visszanyerje eredeti pompáját. Szóltam egy nagyon régi barátomnak, -illetve azt hittem az,- aki egy ismert airbrush művész. 

Ő a megbeszéltek szerint természetesen elvállalta a dolgot, de mivel közben Svájcba költözött valahogy ki kell juttatni hozzá. Már pont kezdtem ezt szervezni, mikor rám írt, hogy -juj de jó,- jön haza 2 hét múlva, és el tudja vinni, a vissza utat, meg majd kitaláljuk. Roppant megörültem a dolognak, és mivel az idő már rég nem számított, így nem is nagyon sürgetett semmi. A váz jó helyen van, majd készül.

 

Hát ez a story is szarul végződött sajnos, mert a barátom -amúgy sem kis arca mellé,- sikeresen összeszedett Svájcban egy még nagyobb sztár image-t. Egy számomra a mai napig érthetetlen monológja után közölte velem, hogy pont szarik az én nyomoromra, meg bringámra, vigyem el tőle, mert ő nem fogja megcsinálni. Könyörögni én senkinek nem fogok, de Svájc nem itt van sajnos, így megint jött a szervezkedés és ismét ment az idő. Közel 3 hónap telt el mire ismét kezembe vehettem a vázat. 

 

Ekkor kértem egy kis segítséget. Bringás körökben kérdeztem hogy ki olyan jó -itt az országban- , aki ezt meg tudja csinálni nekem. Hamar leszűkült a kör 2 emberre. Az egyik válaszra sem méltatott, másik viszont elvállata. Bringás, és egyéb airbrus körökben csak Répa ként ismert fiatalember volt aki meghallgatta nyomorom. A vázat hozzá is postáztam, és megint 1 hetes nyomozás után került elő. (Köszi Magyar Posta.) Innentől már megint csak a várakozás volt hátra. Ismerem hogy működnek a művészek: ne piszkáld, és engedd szárnyalni. Tőlem ezt kapta Répa. És ez lett az eredmény. 

 

Mikor megláttam nem is igazán tudtam elsőre befogadni, mit is látok. Gondolom ez nem csak nekem jön le így. A Répa profi, és minden pénzt megért a munkája. Ezúton is köszönöm neki. Főleg, hogy egy percig sem éreztette velem azt, hogy ő az egyetlen aki ezt meg tudja csinálni, és ha nem fogom be a szám akkor mehetek ahova akarok...

 

Az összeállítás már gyerekjáték, főleg, hogy kb. 5 éve őrizgetem a Campa szettet egy arra méltó gépre.

 

Most úgy érzem sikerült valami olyat alkotni, ami szerintem egy olyan gyűjteménynek mint az enyém, és egy olyan karriernek, amit elértem ennél nincs feljebb. Nem azt mondom mindent láttam, de én szerintem ezzel elértem a csúcsot. Itt van, és megmutatom mindenkinek.

Vissza