Fat Chance Wicked Project! Ő eljött közénk!
Persze a dolog mindenkinek mást jelent, de nekem ez a név, a kerékpárt magát. A hozzám hasonló fanatikus bringás számára biztos nem ismeretlen a név, ami mára fogalommá vált a régi bringakedvelő körökben. Kis történelemóra, mert megérdemlik! Chris Chance 1977-ben kezdett el kerékpárokat építeni, és 1982-ben született meg az első mountain bike váz!
Ami gyakorlatilag azonnal forradalmasította a piacot. Sajnos 1994 októberében eladták a céget, ami még ezen a néven 1999-ig gyártott kerékpárokat. Mára világszerte elismert, és igen komoly rajongói vannak a márkának. Persze a korai ’90-es években gyártott Yo Eddy kerékpárok viszik a zászlót a márkánál.
Ezeket a darabokat, komoly gyűjtők cserélgetik már csak egymás közt. Egy ilyet birtokolni olyan, mintha egy Ferrari állna otthon a garázsban. Kifinomult műszaki megoldásokkal tűzdelt, gondosan megtervezett geometria, és látványos, erősített részek összessége a váz, ha kicsit tüzetesebben megnézzük. A mai napig lesem, bújom a lapokat, és kerékpáros, vagy aukciós oldalakat világszerte, hogy ráakadjak egy eladó darabra, ami megkoronázná a gyűjteményem. Pár hónapja sikerült egy korai ’90-es évekbeli, pontosabban egy 1993-as Wicked típust levadásznom.
Mondani talán nem kell, hogy mennyire örültem neki. A bringa a bakancslistám első helyén áll 1990 óta mikor először megláttam a márka egy darabját élőben. Gyakorlatilag akkor is csak ültem előtte és bámultam. A mai napig előttem van a dolog. Egy német vendéglő előtt láttam meg a bringát, a tulaj benn ült, és ebédelt, én meg, mint egy holdkóros, nem tudtam levenni a szemem a bringáról. Persze az akkor még nagyon új mountain bike forma is tetszett, de bringa szerkezete már akkor magával ragadott. A Fat Chance bringákra jellemző, hogy nagy ívben tojtak a trendekre, és arra, hogy a bringa bármi féle szimmetriát is mutasson az alkatrészek terén. Jellemzően hasonló kis műhelyek által gyártott alkatrészekkel szerelték, mint amilyen maga a cég is volt. Így előszeretettel szerelték, Ringle, Bullseye, Cook Bros, Grafton, Syncros, alkatrészekkel. A Yo Eddy vázhoz készítettek egy saját merev villát,
de szerelték néha teleszkóppal is, akkor a Rock Shox korai darabjait, leginkább a Mag 21-et építették be. Nem volt az sem ritka, hogy teljesen különböző első, és hátsó agy, vagy váltó volt egy-egy darabon. Nem igazán volt, és ma sincs igazán két egyforma darab belőle, de legfőképp a színekkel szerettek játszani.
A korra jellemző lázadó, kirívó neon, és élénk színekben pompázó kerékpárok jellemezték őket nagyon. Előszeretettel használtak élénk eloxált alkatrészeket, sőt ha lehet, minden alkatrész más színben pompázott egy bringán
Ezeket az élénk eloxált alkatrészeket is ők hozták divatba. Mivel úttörők voltak, így mindenki őket követte. Nyílván ez is csak azt mutatja, hogy a bringa egy kuriózum. A katalógusaik, igazi könnyet fakasztó puritánságot sugároznak, érdemes belenézni :D na de vissza a bringához… Az évek teltek, de a szerelem megmaradt. Minden vágyam az volt, hogy egy ilyen vasat magaménak tudjak. Most végre sikerült. Egy vázat, és a gyári villát sikerült megvennem. Nagyon nagy szerencsém volt, mert az eladó is igen pedáns ember. Ennek köszönhetően a bringa nagyon jó állapotnak örvend. Gyári szín, és ami szememben az értékét még jobban növeli, hogy a gyári papírjai is megvannak.
Kicsit macerás volt a hazakerülése, sok szervezés, és idő, meg persze még több hajhagymám, és agysejtem ment rá a dologra, de megjött. Azonnal tudtam, mit akarok kezdeni vele, mert egy 93-as német katalógusban láttam egy képet, amin, egy ilyen bringa volt, gyakorlatilag full XTR szettel szerelve. Persze ezt a szettet már évek óta őrzöm erre az alkalomra. Sokat, nem is kellett variálnom, vele, igen hamar talpon volt a bringa. Persze volt pár dolog, amit be kellett szereznem hozzá, de ezek is aránylag simán mentek. Egy kék Chris King fejcsapágy, ami az egyik legfontosabb darabja a szettnek, egy Girvin stucni, ami igazán éke a bringának, és a legfontosabb, a két örök klasszikus, és megismételhetetlen. Panaracer Smoke és Dart gumik. Ezeket, gondolom, nem kell bemutatni, de ha valaki nem ismeri, annak pár szóban, ezek a gumik voltak azok, amik a ’90-es években a legjobb teljesítményt tudták adni terepen. Egy traktort is megszégyenítő mintával rendelkező köpeny, aminek kifejezetten első, és hátsó kerékre tervezett verziója volt. A mai napig klasszikus, és ami a legfontosabb elérhető. Nyilván van már jobb, de szebb szerintem nincs, ezeket a mintákat koppintották le a leggyakrabban, és szinte mindenki kipróbálta akkor, vagy az eredetit, vagy valamelyik kamu változatát. Csak a brutális formájú Cook Bros hajtómű, ami nem XTR a bringán. Igyekeztem több variációt kipróbálni, és mind tetszett, de most így marad a bringa egy kicsit.
Így fogom nézegetni, használni, és szeretni.
Vissza