Hát ez a vas, egy másik unikornis. Sokan nem ismerik, mert nálunk nem nagyon terjedt el, de a hozzám hasonló mániákus bringások számára, a top 10-ben szereplő  márkák közt is a lista elején van.

Joe Breeze az általam legnagyobbaknak tartott bringásokkal nagyjából egy időben kezdte az építést. 1953-ban született, és nagyon hamar a bringás társadalom tagja lett. 1970-ben már az egyik legsikeresebb, és leggyorsabb országúti bringások közt tartották számon. 1976-ban  kezdett el szemezgetni a ballonosabb kerekekkel, és nyergelt át az izgalmasabb DH futamokra. Egy nála is idősebb 1941-es Schwinn Cruiser bringát alakított át, hogy bírja a gyűrődést.

 

Sokan elborzadnak vagy mosolyogva nézegetik, hogy úristen...ezzel?

Hát igen!

Pár bringás számára biztos feltűnik néhány átalakítás. Ezeket saját kezével csinálta.

1977-ben alapította meg a saját cégét, a saját tervezésű vázaival. Abban az időben kezdte Tom Ritchey, Gary Fisher, Chris Chance és sorolhatnám. Akikkel a mai napig barátok. Az elején megosztotta velük tapasztalatait, így hamar kiforrott, jobbnál jobb vázakkal rukkoltak elő. 1976-ban készítette el a talán legtöbbet emlegetett MK1bringáját.

A mai napig egy múzeumban van ha jól tudom. De pár replika készült róla, ezeket meg lehet találni pár fórumon. A cég a mai napig él, létezik.

A történelemóra után térjünk vissza a bringához. Sajnos nem a legjobb állapotban van, de ajándék volt. A történet is vicces, a nemzetközi piactéren kerestem valami alkatrészt, és véletlen megláttam a hirdetést.

 

Iszonyat rossz képeket csinált a tulaj, de a lényeget levettem azonnal. Nyeregcső belerohadva, sok karc, és még több festékleverődés.

 

Valami oknál fogva azért ez nem szokta az embereket eltántorítani, főleg nem engem. Mivel a nyeregcső ránézésre is olyan 20-25cm kilógott a vázból, gondoltam van bőven esélyem, hogy kiszedjem, így bejelöltem figyelőbe, és dobtam egy laza 150eurós blöff licitet. Gondoltam ezzel sokra nem megyek, hisz jellemzően 400 euró felett mennek el az ilyen vázak, de  majd a végén meglátjuk. Nem is nagyon görcsöltem miatta, mert 1 nappal előtte járt le egy igen szép állapotú ugyanilyen váz, csak abban még a villa is benn volt. Arra hajtottam igazán. Viszont egy nappal előtte már láttam, ez nem lesz az enyém, hisz az ára már az egekben volt. A Breezer project elmarad, gondoltam, és tettem a dolgom. Közben pár nap múlva valamit újra figyeltem, és meg is sikerült vennem. Mikor fizetni akartam, észrevettem, hogy a "csúnya" Breezer váz is kifizetésre vár. Mondanom se kell nagyon meglepődtem, mert levelet nem láttam, hogy megnyertem, és totál ki is ment a fejemből. Az ár amiért megnyertem az meg kifejezetten vicc volt. Persze nem reklamáltam miatta. Azonnal írtam a tulajnak, hogy elnézést,...meg nagyon sajnálom, nem vettem észre, és hogy kell a cucc, hogy tudom fizetni. Mivel Németországba volt, nem nagyon aggódtam, már sok cuccot vettem onnan. De a tulaj vagy már hallott rólunk...(esetleg tapasztalta is kis hazánk népének tetteit a környékbeli országokba) szóval kerek perec kijelentette ő ugyan nem küldi el Magyarországra, de még csak a címet se írja a papírra. Pár levél után rájöttem, a tagnak elég sz@r emlékei lehetnek rólunk, így nem is győzködtem. Megkértem egy kint élő ismerőst, hogy bonyolítsa le a dolgot, és így két postával, de végül is hozzám került. Mikor kibontottam, akkor szembe kellett néznem azzal, a ténnyel, hogy nem csak, hogy nem postázta, de még ráadásul fogta a kilógó nyeregcsövet, és tőbe levágta az ülőcsőnél.

 

Mikor megláttam sokkot kaptam. Írtam neki, hogy ez miért volt jó? De még csak válaszra se méltatott. Sokat nem tudtam tenni, és végül nem is nagyon érdekelt. Örültem hogy van egy ilyenem is. Tudtam nem lesz egyszerű, de valahogy csak megoldom. Egy ideig azonban sajnos félre kellett tennem, mert kicsit sok mindent kitűztem a következő hónapokra. Addig legalább gondolkozhatok, hogy szedjem ki a csövet. Mikor elővettem, már tele voltam tervekkel, és kicsit rutinosabban álltam neki. Sok projectnél estem abba a hibába, hogy valami kis apróság miatt egyszerűen megáll a dolog hetekre, mert épp nincs olyan cuccom ami kell hozzá vagy csak nem tetszik az ami van, és egy másikat szeretnék rá találni. Na itt már megvolt a terv, és gyakorlatilag minden amit rá akartam. Mivel a váz 1993-as, és katalógus szerint XT/DX-el volt szerelve, nem is kísérleteztem más vonallal.

 

Aki olvasta már pár írásom, tudja szeretem a gyári cuccokat. Igyekszem is a lehető legközelebb hozni a kezelésbe vett bringákat a gyári felszerelésekhez. Na hát itt is ez jött. Megvolt minden... és akkor elővettem a vázat. A festés volt a legkérdésesebb része a bringának, de mikor ránéztem, valahogy nem vitt rá a lélek, hogy lefestessem. Még ebben a leharcolt állapotban is gyönyörű a váz, és tapasztalataim szerint ha egyben talpra van állítva, akkor a sérülések még jelentéktelenebbé válnak. Meg különben is, miért változtassak azon amit az idő csak megszépít. Régi vita ez a retro kedvelői közt, hogy restauráljuk, vagy maradjon ahogy van. Hát én nem nagyon fogok ezzel versenyezni. Megvan a véleményem, erről a kérdésről. Van az a pont mikor simán lefestem, ha megtudom csinálni olyanra ami méltó a cucchoz. Viszont annál jobban semmit nem utálok, mint az olyan kinyalt vasakat amik új korukban sem voltak olyanok, mint amikkel feszítenek a büszke tulajok. Simán tudok együtt élni egy kopott festéssel, ha az sugallja mire is készült, és min ment eddig keresztül a bringa. Szóval a festés maradt. Így is az erő, és a precizitás jön le azonnal a bringáról, ha valaki elsőre ránéz.

Imádom a festést, és hogy már messziről látva felismerni mi ez.

Így villa nélkül nem olyan teljes a kép, de sok embernek egy ilyen bringa még mindig egy 20 éves poros poszter formájában lehet meg a garázs falán...  Talán sokan azt sem tudják mi is ez, és ki volt Joe Breezer. Én így tisztelgek a mestereknek. Megmentem onnan ahonnan már nincs visszaút.

Ez most így sikerült, de a lényeg megint csak ugyanaz: megvan, használható, és bármikor ráülhetek.

 

Vissza